2012. okt. 24.

LXDE - Az asztal, ahol élünk 13. rész


Heti cikksorozatunknak az a célja, hogy egy kicsit átláthatóbbá tegye a Linux lehetséges felületeinek sokaságát, valamint segítséget nyújtson a tanácstalan kezdő felhasználóknak a választásban. Az előző részekből már szinte az egész GTK+ kínálatot bemutattuk, így a héten egy olyan környezettel folytatjuk, amely még szintén köthető a GTK+ környezetekhez, azonban már inkább a hibrid megoldások, vagy az egyedi munkamenetek közé tartozik. Hogy miért is lóg ki egy kicsit a sorból az LXDE, azt a továbbiakban bővebben is kifejtem.

Az LXDE

Az LXDE egy mozaikszó: Lightweight X11 Desktop Environment. Magyarul: Pehelysúlyú(könnyű súlyú, de a pehelysúlyú egy kicsit "szebben" hangzik) X11 Asztali Környezet. Fejlesztője Hong Jen Yee, a PCManFM fejlesztésekor gondolta ki a környezet gondolatát, így kezdett bele a fájlkezelő mellett az LXDE fejlesztésébe is, melyet aztán fel is kapott a Linux világa.



Az LXDE pár filmkockában

Így nem meglepő, hogy az LXDE sem a szemkápráztató effektekkel próbálja erősíteni a felhasználótáborát. Az LXDE tulajdonképpen egy pár "LX" -alkalmazás, valamint az Openbox ablakkezelő vadházassága. Ez azt is jelenti, hogy az Openbox bár jelen van, nem érvényesül annyira. Az Openbox dolga jelen esetben az ablakkezelés, a virtuális asztalok kezelése, valamint a váltás az ablakok, alkalmazások, asztalok között. No meg persze az ablakok dekorálása, azaz az ablakkeretek megrajzolása. Ez régi Openboxos motorosoknak csalódás lehet, viszont egy kezdő Linuxosnak öröm, hiszen ez a letisztult könnyű környezet visszavisz minket a Windows XP világába, már ami a megjelenést illeti. Az asztali környezet egyik origója az Lxpanel. Ez egy könnyű kis panel alkalmazás, melyet kis kiegészítőkkel igényeinkre szabhatunk. Akárcsak a Mate, vagy az Xfce esetében itt is lehetőség van az elemek áthelyezésére, azonban itt csak egy panelt tudunk futtatni. Illetve, ha elszakadunk a GUI dédelgető segítségétől, akkor többet is, de az Lxpanel grafikus beállítási lehetősége erre nem kínál módot.



Az Lxpanel beállítása

Mivel az LXDE egy kissé öszvér megoldás, így ha a megjelenést szeretnénk testreszabni, akkor három-négy kisebb beállítási felületet kell megnyitnunk célunk eléréséhez.



Az LXDE testreszabása 1



Az LXDE testreszabása 2

Ez egyeseknek bosszantó is lehet, de ne feledjük, hogy ez egy pehelysúlyú környezet, tehát ne is várjunk tőle olyan szolgáltatásokat, mint a nagytesóktól!

Ha telepítjük az Lxappearance-Openbox csomagot, akkor a megjelenítés beállításaiba beépül az Openbox ablakkeret-stílus választó az Lxappearance-be, így már nem kell külön az Obconfot elindítani, ha ablakkeret témát akarunk váltani.



Az Lxappearance

Elég étvágytalan az LXDE. Ugyan még mindig többet fogyaszt, mint egy Openbox önmagában, de azért a 200 MB már elég elfogadható eredmény. Mivel az Openbox asztali menü le van tiltva, ezért egy hasonló menü jelenik meg az asztalon jobb egérgombbal kattintva, mint a Mate esetében.



Az asztali menü az LXDE-ben

Az asztalon a jobb egérgombbal kattintva egy további érdekes almenüre lehetünk figyelmesek, ez pedig az "Új létrehozása"-almenü. Ha kinyitjuk az almenüt, új mappát, üres fájlt(szöveges dokumentum), vagy "shortcut-ot", azaz parancsikont hozhatunk itt létre. Ezt egy amolyan "varázsló" is segíti elkészíteni. A varázsló segítségével módunkban áll kiválasztani a parancsikon nevét, ikonját, valamint a futtatandó alkalmazást, vagy parancsot.



Parancsikon készítése az asztalon

A fájlok kezelését a PCManFM-re az LXDE másik alappillérére,  bízták, amely egy minimalista környezeteket kedvelők körében igen népszerű fájlkezelő. Lehet benne tabokat(lapfüleket) nyitni, ha több mappa közt szeretnénk navigálni. Érdekes extrája az "Alkalmazások" hivatkozás, amely voltaképpen az alkalmazások menü elemeit jeleníti meg. Ez egy kicsit engem vissza is repített a Mac OS X időkbe, mármint amikor még azt használtam. Ott ugyanis a Finder-ben(azaz a Mac OS X fájlkezelőjében) is van egy "Applications" hivatkozás.





A PCManFM

Ez azért is jó, mert így akár el is hagyhatjuk a panelt. Ilyenkor navigálhatunk az alkalmazások, asztalok közt akár az egérrel is. Azaz bátran elrejthetjük a panelt, mert az Openbox másik előnye az a másodlagos menü, amit az egér görgőjével kattintva hívhatunk elő az asztalról.



Ugye milyen ismerős? Igen, akárcsak az Xfce esetében, itt is van lehetőségünk a munkaterületek határainak beállítására is. Sőt, az Openbox fejlett ablakkezelési megoldásai további lehetőségeket is tartogatnak számunkra! Az ablakokon az ablakkezelő gombokat(bezárás, minimalizálás, stb) az ablakok bármelyik szélére helyezhetjük, valamint az adott ablakot rögzíthetjük is legfelülre, az összes ablak fölé. Ezen felül, ahogy azt az Xfwm esetében is, a megnyitott alkalmazásablakot megjeleníthetjük egyszerre az összes munkaterületen. Ez nem azt jelenti, hogy az alkalmazást többször megnyitjuk, hanem ugyanazt a példányt a többi virtuális asztalunkon is láthatjuk. Hogyan csalhatjuk elő ezeket az elsőre láthatatlan funkciókat? Az Obconf segítségével. Nevével már el is árulja, hogy az Openbox grafikus beállításait rejti.



Az Obconf

Azaz ha úgy tartja kedvünk, az LXDE is kínál nekünk teljes munkaterületes megoldást, anélkül, hogy a panel feleslegesen rabolná a pixeleket, egy teljes területre kifeszített alkalmazás eszköztáraitól. Ráadásul, ha úgy szeretnénk, itt is elrejthetjük az ablakdekorációt, ezzel is további pár pixel területhez jutva. Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy egy nagyon gyors, és testre szabható kis környezet az LXDE.

Az LXDE komponensei

Más asztali környezetektől eltérően, az LXDE komponensei nincsenek szorosan integrálva. Ehelyett képesek önálló futásra.

PCManFM fájlkezelő
LXLauncher, egy alkalmazás gyorsindító (hasonló a gmrun-hoz)
LXPanel, egy panel alkalmazás
LXSession, egy X munkamenet-kezelő
LXAppearance, egy stílusválasztó
leafpad, szövegszerkesztő
Xarchiver, tömörítő
GPicView, képnézegető
LXMusic, az xmms2(zenelejátszó) LXDE-s frontendje
LXTerminal, terminál emulátor
LXTask, munkamenet kezelő
LXDM, X megjelenítő menedzer
LXNM, egy pehelykönnyű hálózati kapcsolat-menedzser program, pl. vezeték nélküli hálózatokhoz való gyors kapcsolódásra (csak Linuxon)
Openbox, ablakkezelő


Szubjektív

Bár nem nagyon szeretem az öszvér megoldásokat, az LXDE mostanra elég jó lett ahhoz, hogy régebbi gépeket, laptopokat megmentsünk még egy újabb évig a PC-bontók karmai közül. Igen az LXDE is a gyenge hardverekre lett tervezve. Sok olyan disztribúció van, amely az LXDE-t használja preferált környezetnek. Az egyik talán legnépszerűbb a Lubuntu, de a LinuxMint lelkes fejlesztőcsapata is kínált régebben LXDE "ízű" mentolos megoldást. Amiért én nem nagyon kedvelem, az voltaképpen az Opnebox "megerőszakolása". Pont a két hatalmas előnyét teszi láthatatlanná az LXDE, az Openbox bővíthető menüjét, valamint az alkalmazásablakok fejlett elhelyezésének lehetőségét(nem a grafikus felületen beállítható lehetőségekre gondolok). Ha valaki jobban elmélyed az Openbox adta lehetőségekben, akkor egy idő után rájön, hogy az LXDE okafogyottá válik. Persze nem a kezdő Linuxosok közt, hiszen az LXDE-nek éppen az a lényege, hogy terminál, meg szövegszerkesztő nélkül is tudjuk kezelni a környezetet. Ha valaki kíváncsi az Openbox egyéb lehetőségeire, annak még egy kicsit türelemmel kell lennie, mert még hátra van a cikksorozatban három asztali környezet.



A kijelentkezés ablak

Kiknek ajánlom?

Az LXDE-t ajánlom azoknak a felhasználóknak, akik egy mára már kicsit elavult számítógépet szeretnének még életben tartani, vagy csak idős rokonuknak szeretnének egy olyan megoldást nyújtani, ami nem zavarja őt össze a szédítő effektekkel, és a kacifántos beállításokkal. Ha valaki nyitottabb a terminál, valamint a szövegszerkesztő használatára, és LXDE az első asztali környezete, az később az Openboxszal a Linux alatt elérhető ablakkezelők egyik "svájci bicskáját" tudhatja magáénak. Persze ez nem az ámulatba ejtő effektekre értendő, hanem a hasznos funkciókra. A sorozatunk ismét egy fordulóponthoz érkezett, mert a következő részben jön a KDE! Azaz QT vizekre evezünk!

Az LXDE minden Linux disztribúcióban elérhető a csomagkezelőből.


Forrás: Wikipedia

1 megjegyzés:

  1. Debian alatt az Lxappearance-Openbox csomag nem elérhető, de megoldható a máshogyan. Köszi a tartalmas bejegyzés(eke)t! :)

    VálaszTörlés

DE-k WM-ek, satöbbi.. Mé útálom a Gnome-ot?

Mint az virtuális ismerőseim körében ismeretes, Openbox fan vagyok nagyon régóta. Mégsem ezt ajánlanám olyanoknak, akiknek nincs türelme/id...