Kedves Olvasó!
Bizonyára sokan vannak azok, akik sajnálnak kidobni egy régebben drágán megvásárolt számítógépet/laptopot, csak azért, mert egy picit türelmesebben kell kezelni a gyorsasága miatt. A Linux világában nagyon sok megoldást lehet alkalmazni arra, hogy egy régi "gyenge" hardvert is lehessen használni alapvető napi feladatokra némi kompromisszumokkal. Aki sokáig volt Windows felhasználó, bizonyára találkozott már a "csökkentett mód" lehetőségével. Ilyenkor a Windows a klasszikus szürke asztaltémával effektek nélkül indul.
 |
Nos, a Linux is kínál hasonló lehetőséget, ahova vagy azért "menekülhetünk", mert esetleg a videokártyánk szerény teljesítményű/illesztőprogramja nem működik megfelelően, vagy egyszerűen csak nem szeretjük a látványosabb felületet. A GnomeShell, valamint a Cinnamon is rendelkezik gyengébb teljesítményre felkészített változattal. Noha nem szeretném egyiket sem jobban javasolni, mint a másikat, mégis meg kell említenem, hogy a Cinnamon esetében jobban sikerült a megoldás. De lássuk mivel szolgálnak ezek a "csökkentett módok".
GnomeShell
A GnomeShell-nek kapásból két szerényebb változata is van, az egyik a Gnome-Classic, a másik ugyanez, csak egy "No effects" jelzővel. Ha az operációs rendszerünk telepítése során már ezzel fogad a "rendszer", akkor bele is nyugodhatunk, hogy vagy zárt meghajtó szükséges a videokártyánkhoz, amit csak a telepítés után esetlegesen külső szoftverforrásból nyerhetünk, vagy egyszerűen a mi hardverünk nem elég a GnomeShell grafikai képességeinek kiaknázásához. A Gnome-Clasic/No effects páros külsőre nem hasonlít a GnomeShell-re. A kezelőfelület két panelből áll, egy alul, egy pedig felül, ahogy ezt anno a Gnome 2.xx szériában megszokhattuk. Mindkét változatban van módunk rá, hogy a peneleket kiegészítsük különféle kisalkalmazásokkal, ahogyan azt a Gnome 2.xx verzióiban megszokhattuk. A menüben az XDG menü elrendezés fogad. Szépen sorban jönnek az alkalmazásaink kategóriákba szedve, mellette a "helyek" menüt találjuk a panelon. Itt elérhetjük a fájlkezelőben beállított kedvenc mappáinkat, hálózati mappákat, csatlakoztatott meghajtókat, végül a legutóbb megnyitott dokumentumokat. A menüktől jobbra találhatók a szokásos indikátorok, majd a "user menu", ahol elérhető a leállítás/kijelentkezés, felhasználóváltás, valamint a rendszerbeállítások. A hagyományos alkalmazások/helyek menükombinációt természetesen lecserélhetjük a "főmenüre" mely egy menün belül kínálja a fent említett lehetőségeket, plusz a "user menu" funkcióit. Az alsó panelon az "asztal megjelenítése" -gomb, a megnyitott alkalmazások , majd a munkaterület váltó található. Persze a panelokat fel is cserélhetjük, vagy az egyes elemeket a két panel közt szabadon áthúzhatjuk. Annyiban tér el az új Gnome-Classic effektek nélküli változata a Mate, vagy a Gnome 2.xx -től, hogy az egér jobb gomja mellé nyomnunk kell az "Alt" -billentyűt is (a Classic esetében Super+Alt+Jobb Egérgomb)ahhoz, hogy az egyes elemeket áthelyezhessük, módosíthassuk. A panelokat szabadon méretezhetjük, húzhatjuk a képernyőn, akár oldalra is helyezhetjük, vagy elrejthetjük. Ilyenkor egy kis nyíl mutatja a képernyő szélén, hogy "van ott valami" amit előcsalhatunk. Így szabadon személyre szabhatjuk az asztal területét, felhasználási szokásainknak megfelelően. Tény, hogy a GnomeShell működésétől egy teljesen eltérő környezetet kapunk mindkét esetben. Azt mindenki döntse el magában, hogy ez előny -e vagy hátrány?
Gnome-Classic
Gnome-Classic-No effects
Cinnamon
A Cinnamon 2D teljesen úgy néz ki, mint a "sima" változat. Ez szerencsés megoldás, hiszen aki a Cinnamont választja, nem fog semmiben hiányt szenvedni. Mindössze annyi a különbség, hogy nincsenek effektek. Azaz az ablakváltások, munkaasztal váltás azonnal végbemegy interakciónk hatására, minden féle átmenet nélkül. Az panelt épp úgy testreszabhatjuk, ahogyan azt a Cinnamon teljes értékű felületén. Hovatovább szinte egy az egyben belinkelhetném ide az "Asztal, ahol élünk" cikksorozat előző részét, mert mindent úgy találunk, ahogyan azt az effektekkel felvértezett változatban. Ez hatalmas előny, mert aki Cinnamonra vágyik nem fog csalódni akkor sem, ha szerényebbek a hardveres lehetőségei. A felhasználói élmény nem szenved csorbát semmiben.
Cinnamon 2D akcióban
Szubjektív vélemény
Szerintem a Mint csapat a Cinnamon esetében jobban kidolgozta a gyengébb grafikai képességű gépekre méretezett környezetet, mint a GnomeShell fejlesztői. A Gnome csapat mentsége lehet, hogy a GnomeShell esetében a Classic verziók inkább a Gnome 2.xx vonulatot hivatottak kiváltani. Ha Windowsról frissen váltott felhasználó lennék, akkor valószínűleg csalódnék a Gnome Classicban, miután az interneten látnék videókat a GnomeShell képességeiről, de feltelepítve a számítógépre nekem csak a Classic jutna. Ha viszont régi Linux felhasználóként nézem a dolgot, dícséretes, hogy akinek nem tetszik az új Gnome, az kap egy a régivel szinte megegyező felületet már GTK3 alapokon.
Bejelentés
A cikksorozat most egy fordulóponthoz érkezett, ami azt jelenti, hogy búcsút veszünk a Gnome alapú asztali környezetektől. A következő részben az Xfce asztali környezet kerül bemutatásra. A sorozat eddigi epizódjaiból egy kis összeállítás fog megjelenni PDF formátumban az Androbiten, valamint itt a blogomban is. A kis tájékoztató füzetecske megjelenési időpontjáról itt a blogon, valamint a cikksorozattal kapcsolatos Androbit fórumszekcióban fogok értesíteni minden Kedves Olvasót!
További kellemes időtöltést kívánok minden olvasónak!
t@m
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése