2018. szept. 11.

DE-k WM-ek, satöbbi.. Mé útálom a Gnome-ot?

Mint az virtuális ismerőseim körében ismeretes, Openbox fan vagyok nagyon régóta. Mégsem ezt ajánlanám olyanoknak, akiknek nincs türelme/ideje/ötlete személyre szabni, vagy nagyon kezdők a témában. Haladóbb érdeklődőknek viszont egy igazi svájci bicska lehet, ha személyre szabták. A Linuxra elérhető asztali környezeteket nem különösebben imádom, bár néha egyik-másik megörvendezteti az embert valami új képességgel, amit a többi nem tud, jelenleg azt lehet mondani, hogy a konzervatív kialakítású DE(Desktop Environment)-ken kívül (MATE, Xfce Cinnamon) a többi folyamatosan kísérleti stádiumban van. Ami azért szomorú, mert a nagy disztrók zöme, pont azt a két nagy öregnek számító asztali környezetet csomagolja a szoftvercsomagba, amelyeknek csak az LTS verzióiban bízhatunk valamelyest. Ez a két nagy öreg DE a Gnome, valamint a KDE. Ráadásul, a mérleg nyelve érezhetően a Gnome felé billen, ha azt nézegetem, hogy melyik az a DE, amit alapból a nagy Enterprise disztrók támogatnak a legjobban. Több köröm is volt már a Gnome-mal, én mint egyszerű felhasználó voltam elégedett is vele, de aztán általában az lett a vége, hogy:

  1. vagy jött egy rendszerfrissítés, ami után már a login sem ment, mert a login után Gnome crash fogadott
  2. vagy frankó volt minden, de egyszer csak egy plugin miatt már bizonyos UI elemek nem voltak a helyükön frissítés után
  3. eleve idegesítő, hogy sok a Gnome crash a többi WM-hez, DE-hez képest
Sokakban felmerül a kérdés, amikor Linuxra váltanak, hogy melyik disztrót, milyen WM-et, DE-t válasszanak. Az ember legszívesebben azt mondaná, hogy amelyik jön a disztróval, amit kinéztél magadnak. De én mégsem ajánlanám az Ubuntuban, Fedorában, Debianban jelenleg alapértelmezett Gnome-ot. Megpróbálom összeszedni, hogy miért:

- Bár a Gnome billentyűzetről vezérelhető elképzelése még jó is lenne, engem zavar, hogy akkor miért olyan nagyok a UI elemek alapból, mintha csak a tácccsos vonalat erőltetnék? Minden célközönségnek nem lehet egyszerre megfelelni.. Desktop használatra nem értem miért a böszme gombok? Hogy kicsit ismét tömjénezzem az Elementary OS-t, abban a Pantheon is GTK3 alapú, használ egyes Gnome libraryket(legalábbis eleinte igen, most nem vagyok benne biztos, mióta independent DE lett a Pantheon, lehet, hogy saját libjei vannak, de a GTK3 miatt biztos van közös.), de a Pantheon UI elemei már kezdettől fogva ALAPBÓL kompaktabbak voltak, az animációk finomabbak, rövidebbek, érezhetően kevesebb grafikus erőforrást igényel a felület. Egy Dell Studio 1537-en a topiknyitó () konfigjához hasonló vason szépen futott anno már az Elementary OS Luna is.
- Ha már UI revolution, - visszatérve kicsit az előző ponthoz - ne azért kelljen már asztaltémát keresgetnem telepítés után azonnal, hogy a UI elemek kellemes méretre zsugorodjanak, mert az Adwaita egy böszme undorító fos. 
- Ne azért kelljen azonnal telepítés után elmennem az extensions.gnome.org-ra, hogy legyen system tray a felső panelen, ahova mindenki mióta világ a világ reflexből azt keresi a hangerőszabályzó ikonja mellett..
- Számomra ezért kellemesebb egy Xfce, mert egyszerűen nincs útban. Alapértelmezetten az is elég öregesen néz ki finoman szólva, de a UI elemek nem keltik azt a böszme órmótlan érintőképernyős benyomást, mint Gnome alatt. Hogy egyszerűen hatalmas kihasználatlan területek vannak az alkalmazások ablakaiban, melyek közepén egyetlen gomb, vagy vezérlőelem trónol.

Szóval, miután a topicons, a dash-to dock extensiont, valamint a Numix, vagy a Vertex témát letölti az ember, már egész használható a Gnome, már csak a frissítések után kell "aggódni", hogy remélhetőleg az újabb verziót is kellemesen összehangolták a vele aktuális Xorggal, meg legalább az Intel grafikus driverrel, vagy legalább összevárják kiadás előtt ezek kellemes együttállását, bármelyik disztróról is beszélünk...


Tehát végszó első Linuxosoknak:

NE Gnome-mal válasszatok első Linuxos élményt, inkább közelítsetek a konzervatív Windows szerű élmény oldalról: Linux Mint Cinnamon, MATE, Ubuntu MATE, Fedora Xfce, MATE, Debian MATE, Xfce, Manjaro default Xfce van választék hála az égnek. Ha valami csicsásabb modernebb dolog kell, akkor meg inkább a Plasma Desktop. Disztrók, amelyekben a legjobb Plasma Desktop élményem volt: openSUSE, Manjaro, Fedora, KDENeon,  Debian (ebben viszonylag régi LTS verzió van, mármint a stable ágban, akinek kellenek a dzsírújj fícsörök, azoknak inkább testing ág, vagy más rolling, semi-rolling disztró)

Ha pedig mindenképp Gnome szerű, de stabil élményre vágytok, akkor Elementary OS, Pantheon Desktop. Komolyan. Szégyen, hogy a Gnome fejlesztői ezt nem értik, nem látják. A Pantheon a legjobban sikerült Gnome variáns!

2018. júl. 14.

Mielőtt Linuxra Váltanál

Mai szösszenetem azok számára lehet érdekes, akik már látogatják a Linuxos fórumokat, érdeklődnek a Linux iránt, de még nem döntöttek, mert vannak kérdéseik, félelmeik.

Amennyiben valóban érdekel az opensource világa, érdekelnek az alternatív szoftveres megoldások, nyitott vagy az új dolgokra, kis fejlesztőcsapatok ötleteire, hajlandó vagy szoftvereket tesztelni, hibajelentéseket beküldeni, észrevételeket eljuttatni a fejlesztők felé, úgy igazából nincs is félnivalód.

Ám mielőtt elhatároznád magad a végleges döntésre, fontolj meg pár dolgot:

1) Mennyire vagy a szokások rabja?
Ugyanis Linux használata közben tapasztalni fogod a különbségeket a Windows és a Linux Között. Ezeket vagy el tudod viselni, vagy nem. Majdnem minden máshogy van, mint a megszokott.

2) Mennyire vagy tisztában a Linux határaival?
Sokan gondolják, hogy egy öreg masinán nem megy a Windows, mert vagy a hardver nem bírja, vagy a Windows 10 alatt már nincs a hardverhez elég új driver, nincs már támogatva, így majd ha Linuxot tesznek a gépre, az majd szárnyalni fog.

Nos ez egy nyilván való tévhit. A Linux fejlesztése, legalább olyan gyors ütemben, sőt inkább gyorsabban zajlik, mint a Windowsé. Bár a Linux kernel maga is tartalmaz elég széles körű hardvertámogatást, vannak bizonyos eszközök (főleg videokártyák, hangkártyák, hálózati eszközök), melyeket Linux alatt is elég körülményes, sőt lehetetlen szóra bírni.

Ezen problémák egy részét áthidalhatják olyan speciális disztribúciók, melyek direkt a régebbi hardverek támogatására készülnek, kevesebb erőforrást igénylő grafikus felületekkel, régebbi kernelekkel.

A másik (a jobbik) megoldás lehet, a tudatos hardvervásárlás. Vannak olyan weboldalak melyek irányt mutathatnak hardvervásárlás előtt, tesztekkel, felhasználói visszajelzésekkel. Ezeket érdemes lehet lapozgatni, mielőtt a Linux melett dönt valaki. Pár ezek közül:

Phoronix

Ez a weboldal Michael Larabel weboldala. Ő készítette a Phoronix Test Suite-ot, amely egy benchmark szoftver Linuxra. Minden friss hardverről olvashatók cikkek, teszteredmények. A tesztekben leírja milyen disztribúciót használt a teszt folyamán, tehát érdemes azokkal a disztribúciókkal kísérletezni, ha adott hardverünk van.

Linux on laptops

Ezen a weboldalon felhasználói visszajelzések olvashatók az adott laptopokkal kapcsolatban, érdemes lapozgatni, bár egyes márkák típusai között nem nagyon található viszonylag friss leírás.

HUP

Igen, a jó öreg hángérien junix portál eredeti nevén, ma más csak hup. Sokan kerülik a trollok miatt, sokan információbányaként használják. Nos én mindenképp értelmes alternatívának, sőt magyar nyelven szinte az egyetlen lehetőségnek látom jelenleg, ahol elég részletes leírásokat lehet olvasni felhasználói tapasztalatokról, akár blogbejegyzésekben is. Kezdő Linuxosoknak mindenképp ajánlott az olvasgatása!

Youtube

Érdemes beírni kulcsszónak hardvereink nevét, majd a Linux szót, hátha dob ki valami kézzelfogható értelmes tartalmat, mely hasznos lehet. Emellett természetesen használd a google, a duckduckgo, vagy egyéb keresőt, ahogy azt már megszoktad, hiszen a probléma megoldására először a létező megoldások keresése sokszor célravezetőbb, mint válaszokra várni napokat egy eldugott fórumban.

3) Mennyire vagy kitartó?
A kezdő Linux felhasználók közül, nagyon sokan az első botladozások után hajlamosak azonnal visszaváltani Windowsra, mert azt már kitapasztalták, vagy mert azt felpakolja nekik a szomszéd Pisti és le van a gond.. Linux alatt bizony sok dolgot önállóan kell megoldani. Mivel elég kis számú a hazai Linux felhasználói közösség, ezért nem annyira biztos, hogy lakhelyedtől 500 méterre találsz hozzáértőt. Itt jönnek képbe a fórumok, facebook csoportok.

Trollok támadása
Sajnos a Linux közösség sem mentes a trolloktól, ezek a figurák bármilyen témakörben léteznek, viszont általában akkor a legzavaróbbak, ha egy kezdő, azonnal beléjük botlik egy kérdés során. Próbáld meg kiszűrni a pozitív hozzáállású embereket és inkább azok szavára hallgatni, azok tanácsait megfogadni.

Distro War
Ez is egy teljesen felesleges dolog. Azok az emberek, akik elítélnek másokat, mert azok másik Linux disztribúciót használnak, ekvivalensek azokkal, akik egymást elítélik, amiért Windowst/Mac OS-t/BSD-t/egyebet használnak.. NEM KÖTELEZŐ egyiket sem használni, mindenki azt használ, ami neki a napi tevékenysége szempontjából a legkedvezőbb.

Lépcsőfokok
Bár a distro war ahogy azt már fentebb is írtam felesleges, vannak azonban megkérdőjelezhetetlen tények, melyeket tudni érdemes még egy kezdőnek is. Ezek nem negatív kritikák bizonyos disztribúciókkal szemben, inkább azok határait, lehetőségeit vázolják. Mivel jelenleg több, mint 300 Linux disztribúció létezik, ésszerű, hogy vannak kezdőbarátabb, és inkább a rendszergazdákat, avatotabb felhasználókat célzó disztribúciók is. Ha kezdőként rögtön egy Gentoo telepítéssel kezdesz, nem biztos, hogy azonnal szerethető lesz számodra a Linux világa. Vannak sajnos trollok, akik ezt javasolják, részint igazuk is van, hiszen a Gentoo áll legközelebb a UNIX rendszerekhez, a legrészletesebben ezen tudsz mindent bekonfigurálni, de egyáltalán nem kezdőbarát. Kezdésnek jobb inkább valami populárisabb, szélesebb körben ismert disztribúcióval próbálkozni. Pár ezek közül:

Linux Mint
Ubuntu (Xubuntu/Kubuntu/Lubuntu/Ubuntu MATE/Ubuntu Budgie)
KDE neon

Mint azt láthatod, kezdőknek csupán Debian/Ubuntu alapú rendszereket ajánlottam. Nos, ez azért van, mert akárki akármit mond, ezekkel kapcsolatban van jelenleg a legtöbb felhasználói tapasztalat, fórumtopik az interneten. Emellett a legtöbb Linuxra létező szoftvert is .deb csomagkezelésre terjesztik. (persze Archra bármi IS elérhető, ahogy Gentoora is, de ezek már nem a kezdő kategóriába tartoznak)

Ha elég kitartó leszel, látni fogod az Ubuntu, valamint az ubuntu alapú disztrók határait, így majd próbálkozni fogsz más lehetőségekkel is. Ezt a folyamatot azonban nem érdemes siettetni. Jómagam közel 15 éve használok Linuxot, de nagyjából másfél éve kezdtem el Arch irányba kacsingatni. Semmivel nem vagy elkésve. Ha Linuxot használsz, az már eleve egy tanulási görbe kezdete. Ha megélhetés, munka szempontjából érdekel a Linux, valószínűleg jóval hamarabb tágul az érdeklődési köröd Linuxon belül is, mint nekem.

Végcél
Az nincs. Mindig van mit tanulni, mindig jönnek újabb fejlesztések, melyek sutba dobnak régebben használt dolgokat. Nyitottnak kell lenni. Pár példa:
Wayland-Xorg, Alsa-Pulse Audio, sysvinit-Systemd. Bár lehet az új dolgokat támadni, véleményem szerint először elemezni, megérteni érdemes és nem zsigerből elutasítani. Előbb-utóbb mindenki eljut legalább az Arch telepítésig/használatig, majd a Gentoo telepítésig is. Ezt inkább a tanulási görbe egyik szakaszaként élem meg. Általános hétköznapi felhasználásra felesleges folyton terminált bújni, hiszen az ember nem akarja folyton foltozni a Linuxát.

Az alternatívák
Elértem az egyik fő célomhoz, megemlíteni a lehetőségeket, melyek eléd tárulnak, ha elég nyitott vagy.

Linux alatt nem csak a szoftverek közül válogathatunk, hanem a grafikus felületek között is. Ez legalább ugyanannyira hátránya a platformnak, mint előnye. Windowsra és Mac OSra jószerivel csak egyetlen grafikus felhasználói felület létezik, amelynek csak a színsémáját lehet megváltoztatni. Linuxra rengeteg létezik. Ezért is lehet bizonytalan egy kezdő Linuxos. Nem szeretnék senkit sem egyik asztali környezet irányába terelni, hiszen mindegyik egy adott célcsoportot, felhasználási módot szolgál. Azonban pont a Windows felől érkezőknek érdemes párat kipróbálni a végső döntés előtt.

A szerintem leginkább "Windows érzést" okozó asztali környezetek:

Cinnamon 
alapértelmezetten a Linux Mint hozza, de bármellyik Linux disztribúció alatt elérhető a szoftvertárolókból
MATE 
Linux Mint, Ubuntu MATE alatt elérhető alapértelmezett környezetként, ha a Mintnek ezt a változatát töltjük le
Plasma Desktop (KDE)
Kubuntu, KDE neon hozza alapértelmezésként.

Mint azt fentebb írtam, ezeket célszerű kipróbálni mielőtt élesben feltelepítjük gépünkre.

Még érdemes megjegyeznem, ha még csak nézelődsz a témakörben, okos megoldás lehet, ha Windows alatt is megpróbálod kiváltani azokat az alkalmazásokat multiplatformos nyílt forráskódú megoldásokra, amelyek jelenleg kizárólag Windowsra léteznek. Lesznek majd olyan megoldások (sőt a legtöbb ilyen), amelyeket újra kell tanulni, hiszen eltérnek a Windowson megszokottaktól. Viszont általánosságban elmondható, hogy jelen pillanatban már elég jól el lehet "éldegélni" Windows nélkül, Adobe, Microsoft Office, stb. nélkül a mindennapi életben. Amennyiben munkád miatt nélkülözhetetlenek ezek a megoldások, akkor is van egy lehetőség, illetve több, az egyik a wine, a másik pedig egy virtualizált Windows, az azon futtatott szoftverrel.

Egy szerintem igen hasznos weboldal, alternatív megoldások felkutatására:
Alternativeto


Végszó

Miért nem említettem az RPM alapú disztrókat, a Debiant, valamint a többi asztali környezetet? Nos, mivel szerintem nem épp kezdőknek való.

Következő írásom tovább fogja boncolgatni e témakört, mivel úgy érzem ez talán még mindig hiánypótló lehet. Ugyan vannak youtube csatornák, unalmas végigkattintós disztrótelepítésekről, viszont kevés a valós információtartalom. Ha magamból indulok ki, jobban szeretek olvasni, mint videót nézni. terveim között szerepel a jó öreg asztali környezeteket bemutató cikksorozatom újraélesztése is. Ha van rá igény, kommentben jelezhetitek. Nem kell profizmusra számítani, hiszen nem vagyok újságíró, viszont megpróbálom tényszerű adatokkal, linkekkel, képernyőképekkel, esetleg kisebb videókkal kiegészítve láttatni azt, ami egy kezdőre várhat a linux fronton.

További kellemes böngészést, disztróvadászatot minden csoport/fórum/Linux felhasználó társamnak!

2018. ápr. 28.

Flatpak app hívása openbox menüből

Gyorstipp, Flatpak, Discord, Openbox alatt egyszerűen.

A mai gyorstipp apropója: Adott egy Archlabs telepítés. Mivel a jelenlegi laptop, amit használok egy nem épp mai darab, a discord telepítése, majd fordítása AUR-ból, eltartana legalább egy órát. Mivel én nem szeretném ezt megvárni, felpattintottam a Flatpakot, meg a Gnome-szoftverközpontot, így az összes Flathubon lévő appot tudom GUIn telepíteni. A Discordnak is van Flathubon egy stabil változata. Így már csak azt kellett megoldanom, hogy valahogy kreáljak egy launchert a Discordnak. Mivel nem akartam teleszemetelni egyedi .desktop fájllal a rendszert, ezért csak egyszerűen az Openbox menu.xml-be:



Hogy eztet én honnan tudtam? Hát megrídeltem a mutterfucker manuált, azaz elolvastam az anyabaszó kézikönyvet az flatpaknak. Igen! Ez a tipikus RTFM esete Tóth Mari nélkül! Ugyanis lehet, hogy nem vagyok elég türelmes, de magán a flatpak weboldalán nem leltem megoldást. Nem vagyok fejlesztő, így reméltem a manpages majd ad választ. Adott. ha beírjuk, hogy man flatpak, szépen elolvashatjuk az opciókat. innen már egyszerű volt rákeresni az installált flatpak alkalmazásokra (nekem csak a Discord van). Kilistázta szépen, aztán kipróbáltam terminálban, hogy mi van, ha beütöm: flatpak run com.discordapp.Discord/x86_64/stable... S láss csodát, műxe!
Ennyi. Most csak kipróbáltam, hogy műxe-e, mivel minden frankó, ezért hamarosan totálisan átszabom a menüt, olyan egyszerű lesz, mint a faék.

jah, shot (mint a képen is látható, eléggé nagy a jelenlegi menü):







Mára ennyi!

2018. febr. 3.

Manjaro tint2 config

Készítettem a Manjaro Vertex Maia asztaltémához passzoló tint2 configot.



Az van ugyanis, hogy bár Xfce-t használok, mellőzöm az Xfce4-panel használatát, mert a tint2 könnyedebb, és nagyon szépen konfigolható kézzel is, egy text fájlban, vagy a tint2 settings GUI-n keresztül is akár.

Jelen esetben lusta voltam, és a GUI toollal összekattintgattam, majd a generált kész tint2rc-t osztom meg, a konfig itt olvasható:


#---- Generated by tint2conf 28a8 ----
# See https://gitlab.com/o9000/tint2/wikis/Configure for 
# full documentation of the configuration options.
#-------------------------------------
# Gradients
#-------------------------------------
# Backgrounds
# Background 1: Active desktop name, Active task, Active taskbar, Battery, Default task, Iconified task, Inactive desktop name, Inactive taskbar, Launcher, Normal task, Panel, Tooltip
rounded = 0
border_width = 0
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #353836 100
border_color = #353836 0
background_color_hover = #000000 0
border_color_hover = #000000 0
background_color_pressed = #000000 0
border_color_pressed = #000000 0

# Background 2: Clock
rounded = 0
border_width = 0
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #159b81 100
border_color = #777777 0
background_color_hover = #159b81 100
border_color_hover = #159b81 100
background_color_pressed = #159b81 100
border_color_pressed = #159b81 100

# Background 3: 
rounded = 4
border_width = 1
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #777777 20
border_color = #ffffff 40
background_color_hover = #aaaaaa 22
border_color_hover = #eaeaea 44
background_color_pressed = #555555 4
border_color_pressed = #eaeaea 44

# Background 4: Urgent task
rounded = 4
border_width = 1
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #aa4400 100
border_color = #aa7733 100
background_color_hover = #cc7700 100
border_color_hover = #aa7733 100
background_color_pressed = #555555 4
border_color_pressed = #aa7733 100

# Background 5: 
rounded = 1
border_width = 1
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #222222 100
border_color = #333333 100
background_color_hover = #ffffaa 100
border_color_hover = #000000 100
background_color_pressed = #ffffaa 100
border_color_pressed = #000000 100

# Background 6: Button
rounded = 0
border_width = 0
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #c4e1db 100
border_color = #c4e1db 100
background_color_hover = #c4e1db 100
border_color_hover = #c4e1db 100
background_color_pressed = #c4e1db 100
border_color_pressed = #c4e1db 100

# Background 7: Systray
rounded = 0
border_width = 0
border_sides = TBLR
border_content_tint_weight = 0
background_content_tint_weight = 0
background_color = #252525 100
border_color = #18b193 0
background_color_hover = #18b193 0
border_color_hover = #18b193 0
background_color_pressed = #2ddeba 0
border_color_pressed = #17ac8f 0

#-------------------------------------
# Panel
panel_items = LTSCP
panel_size = 100% 28
panel_margin = 0 0
panel_padding = 0 0 0
panel_background_id = 1
wm_menu = 1
panel_dock = 0
panel_position = bottom center horizontal
panel_layer = top
panel_monitor = all
panel_shrink = 0
autohide = 0
autohide_show_timeout = 0
autohide_hide_timeout = 0.5
autohide_height = 2
strut_policy = follow_size
panel_window_name = tint2
disable_transparency = 1
mouse_effects = 1
font_shadow = 0
mouse_hover_icon_asb = 100 0 10
mouse_pressed_icon_asb = 100 0 0
scale_relative_to_dpi = 0
scale_relative_to_screen_height = 0

#-------------------------------------
# Taskbar
taskbar_mode = single_desktop
taskbar_hide_if_empty = 0
taskbar_padding = 0 0 0
taskbar_background_id = 1
taskbar_active_background_id = 1
taskbar_name = 1
taskbar_hide_inactive_tasks = 0
taskbar_hide_different_monitor = 0
taskbar_hide_different_desktop = 0
taskbar_always_show_all_desktop_tasks = 1
taskbar_name_padding = 4 4
taskbar_name_background_id = 1
taskbar_name_active_background_id = 1
taskbar_name_font = Retro Mono Wide 8
taskbar_name_font_color = #e3e3e3 100
taskbar_name_active_font_color = #ffffff 100
taskbar_distribute_size = 0
taskbar_sort_order = none
task_align = left

#-------------------------------------
# Task
task_text = 1
task_icon = 0
task_centered = 0
urgent_nb_of_blink = 100000
task_maximum_size = 1920 28
task_padding = 8 0 8
task_font = Retro Mono Wide 8
task_tooltip = 1
task_thumbnail = 0
task_thumbnail_size = 210
task_font_color = #ffffff 53
task_normal_font_color = #ffffff 53
task_active_font_color = #ffffff 100
task_urgent_font_color = #000000 100
task_iconified_font_color = #7a857e 46
task_background_id = 1
task_normal_background_id = 1
task_active_background_id = 1
task_urgent_background_id = 4
task_iconified_background_id = 1
mouse_left = toggle_iconify
mouse_middle = none
mouse_right = close
mouse_scroll_up = toggle
mouse_scroll_down = iconify

#-------------------------------------
# System tray (notification area)
systray_padding = 8 0 8
systray_background_id = 7
systray_sort = ascending
systray_icon_size = 22
systray_icon_asb = 100 0 0
systray_monitor = 1
systray_name_filter = 

#-------------------------------------
# Launcher
launcher_padding = 8 0 8
launcher_background_id = 1
launcher_icon_background_id = 0
launcher_icon_size = 24
launcher_icon_asb = 100 0 0
launcher_icon_theme = Faenza-Darkest
launcher_icon_theme_override = 1
startup_notifications = 1
launcher_tooltip = 1
launcher_item_app = tint2conf.desktop
launcher_item_app = /usr/share/applications/xfce4-run.desktop

#-------------------------------------
# Clock
time1_format = %H:%M
time2_format = 
time1_font = Retro Mono Wide 8
time1_timezone = 
time2_timezone = 
clock_font_color = #ffffff 100
clock_padding = 8 0
clock_background_id = 2
clock_tooltip = 
clock_tooltip_timezone = 
clock_lclick_command = 
clock_rclick_command = orage
clock_mclick_command = 
clock_uwheel_command = 
clock_dwheel_command = 

#-------------------------------------
# Battery
battery_tooltip = 1
battery_low_status = 10
battery_low_cmd = notify-send "battery low"
battery_full_cmd = 
battery_font_color = #ffffff 100
bat1_format = 
bat2_format = 
battery_padding = 1 0
battery_background_id = 1
battery_hide = 101
battery_lclick_command = 
battery_rclick_command = 
battery_mclick_command = 
battery_uwheel_command = 
battery_dwheel_command = 
ac_connected_cmd = 
ac_disconnected_cmd = 

#-------------------------------------
# Button 1
button = new
button_text = X-IT
button_tooltip = xfce4-session-logout
button_lclick_command = xfce4-session-logout
button_rclick_command = xfce4-session-logout
button_mclick_command = 
button_uwheel_command = 
button_dwheel_command = 
button_font = Retro Mono Wide 10
button_font_color = #353836 100
button_padding = 8 0
button_background_id = 6
button_centered = 0
button_max_icon_size = 0

#-------------------------------------
# Tooltip
tooltip_show_timeout = 0.5
tooltip_hide_timeout = 0.1
tooltip_padding = 4 4
tooltip_background_id = 1
tooltip_font_color = #dddddd 100



A konfig elengedhetetlen alapja egy szép betűtípus, a Retro Stereo Wide, amely itt található:

egy shot a kész tint2-ről:


mára ennyi... :-D

2018. jan. 27.

Manjaro Újra, avagy Fedora mégsem találtam meg...



Distro-hopping back again....

Úgy tűnik mégsem olyan happy minden Fedora földön.. A Distro-hopping érámnak sem lett vége, vagy mégis, vagy mégse. Történt ugyanis, hogy F27-re váltásom után nem sokkal kijött Fedorára egy olyan kernelfrissítés, amivel be sem bootolt többé. Még annyit próbáltam, hogy a 26-ról frissített rendszerem helyett 27-et telepítettem frissen, de az is ezt produkálta a telepítés utáni frissítéskor. Megmondom őszintén, először arra gyanakodtam, hogy a sok telepítgetés-eltávolítgatás okozott a 26-nál valami végzetes hibát, ami miatt a kernelfrissítés csak olaj volt a tűzre, de nem. Most visszatértem Manjarora. Az Xfce editiont használom, azaz az alap Manjarot. Megy rendesen, közben volt már több kernel update is, úgy néz ki a grafikus alrendszer sem szarakodik. Még nem merem elkopogni, de lehet, hogy az opensource AMD GPU driver egyre jobban viselkedik, és kiadásról kiadásra jobb lesz tényleg. Játékok mennek, Discorddal még nem szórakoztam, egyelőre Rambox van megint.

Szóval most egy darabig, amíg minden flottul megy, marad a Manjaro. Természetesen ez is LTS kernellel megy, a 414-essel. Eddig 2 vagy 3 frissítés érkezett hozzá kernelpatch formájában, az egyik (amitől kurvára féltem) az a grafikus alrendszert érintette, a másik meg hálózati eszközmeghajtókkal kapcsolatos frissítés volt. Mindkettő után természetesen ujjaim keresztbe, majd reboot, aztán hangos felsóhajtás.. :-D

Közben agyaltam, hogy a Fedora-ban asszem a 4.13-as kernellel volt probléma. lehet, hogy ha váltottam volna Rawhide-ra, ami ugye Fedoráéknál a rolling rilísz, akkor a frissebb kernellel minden rendben lett volna. Viszont azt nem tudom mégcsak hallomásból sem, hogy Fedora Rawhide mennyire instabil, egy ismerősöm sem használ ilyet. Manjaro-ról legalább olvastam már magyar tapasztalatokat is. Fedora Rawhide-ról még angol nyelven is viszonylag kevés az infó. Vagy csak én vagyok annyira bezárva a google buborékomba, hogy inkább duckduckgo-val kéne keresni róla valami érdemlegeset.. Na mindegy ha ez így megy tovább legalább annyi ideig, mint ameddig a régi vasamon ment a Manjaro (több, mint fél év), akkor merem majd mondani, hogy igenis van helye a rolling disztróknak átlagos asztali felhasználásra is, nem csak hekkereknek. terminálban nem sokat szöszmötöltem, talán csak kedvtelésből adtam ki a grafikus frissítő helyett terminálban a "pacman -Syu" -t.

Az alap telepítés után csak a szokásos ment fel:

Rambox, Steam, Spotify, pcmanFM(Thunar helyett mindig ezt használom bármilyen disztrón Xfce környezetben), Vivaldi, Inkscape, Geany, Guake, a többi meg alapból felmegy (Libre Office, meg a többi egyéb)

A végére egy szokásos shot:



Igen, megint a Darth Vaderes mellékhelyiségeseses...

2017. nov. 27.

Fedora.... megtaláltam!

Nagyon rég írtam már bármit is. Ezúttal is csupán azokat érdekelheti eme pár odahányt sor, akik hozzám hasonlóan megpróbálják Linuxon élni napi informatikai szükségleteiket. Azaz nem használnak Microsoft Windowst.

Mióta gyermekeink megszülettek, nem igazán volt időm írni terjedelmesebbet, meg rövidebbet sem. Ezt most bepótolom. (spoiler alert: ez kurvahosszú lesz)

Történt, hogy egy-két hónapja összetettem magamnak egy viszonylag jónak mondható új gépet.
Tech Specs:

Proc: AMD Ryzen3 1200
RAM: 2x4GB Corsair Vengeance LPX 2400 MHz DDR4
VGA: MSI Radeon RX 550 2GB DDR5 ITX
Alaplap:MSI A320M Bazooka
HDD/SSD: A régi gépből egy 120GB Kingston SSD, meg két öreg vinyó, az egyik egy 160GB Samsung, a másik egy 250GB WD.

Nos, mivel új vas, gondoltam kipróbálok rajta pár disztrót, annál is inkább, mivel eleve kétségeim voltak, hogy vajh a Radeon grafika hegesztés nélkül menni fog-e.

Célom az volt, hogy megtaláljam, melyik Linux disztribúció lesz az, amelyik különösebb felhasználói beavatkozás nélkül telepíthető, max fél óra alatt.

Chapter 1: Manjaro
Mivel a régi gépemen Manjaro volt utoljára, így gondoltam teszek egy próbát vele. Ekkortájt épp a 17.05-ös rilísz volt ha jól emlékszem. Mivel már a telepítő elhasalt, mert nem tudott grafikus felületet produkálni, így a Manjaro ment is a levesbe. Miért adtam fel ilyen könnyen? Mert csupán esténként volt akkortájt egy-két órám telepítésre, mint afféle rendes családapának, aki csak akkor gépezik, ha gyermekei alszanak.

Persze korábban heteket is elcsesztem volna, parancssori túrással, meg rossz képernyőfelbontással, de erre most nem igazán volt időm/türelmem.

Ennek ellenére, minden komolyabb Linux felhasználónak merem ajánlani a Manjarot, (az én esetem speciális, mivel az AMD RX550-hez még alig-alig van driver, Manjaronak sem volt alapból, azóta a helyzet javult valószínűleg, de már nem akarok Arch alapú disztrót használni, mivel nincs annyi időm csesztetni) hiszen a régi gépemen több, mint fél évig bírta! Több változat is van belőle (asztali környezetek szerint), mindenki megtalálja a magának tetszőt. A letöltött ISO-ról természetesen csak az adott asztali környezet települ. Az installer hülyebarát, de a frissítések előtt nem árt elolvasni az Archwikit, nomeg a fórumokat.

Chapter 2: Ubuntu MATE
Régen, már nagyon régen használtam Ubuntut, elvből nem is akartam, mivel, ha már .deb, akkor Debian. De mivel rákerestem szemfülesen az AMD GPU Pro driver szavakra a gugliban, és túrva a netet, az Ubuntu Mate esetében rendkívül jó felhasználói visszajelzéseket olvastam, így bepróbáltam ezt is.

Az install rém egyszerű volt, a saját "gyártmányú" Software Boutique pedig igen kényelmesen a pofánkba tolja a napi szokásos alkalmazások installálásának lehetőségét. Steam egy katt, Shadow Warrior megy, nem szaggat, ötös. Ami felidegesített: A Mate asztali környezet örökölte a Gnome2.xx vonal azon kellemetlen szokását, hogy néha egy egy update után a saját felhasználói beállításaim a panel elemekkel kapcsolatban egyszerűen "összekócolódnak". Ennek okát nem volt időm kideríteni, de mindenesetre érdekes tünet...

Chapter3 Antergos többször is.
 Az Antergosszal többször is próbálkoztam, de valahol valami mindig oda fajult, hogy AUR csomagot kellett használnom, ami aztán összeveszett valamivel.. Na meg túl gyakran frissülnek a kernelek, ezáltal a grafikus alrendszer is, amely egyes frissítések után volt, hogy rosszabbul teljesített, mint előtte.

Chapter4 Fedora.. Te Drága!
Visszatekintve az eddigi tapasztalataimra a Linux disztribúciókat illetően, arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy megpróbálom a Fedorát. Egyedül még ezt nem próbáltam az összes nagy bináris alapú disztró közül.

Debian-megvolt többször is lásd-> Crunchbang->BuinsenLabs
Ubuntu-megvolt többször is lásd->6.06-8.10->12.04
openSUSE-megvolt többször is lásd->12.2->13.2->Leap42.2->Leap42.3

A fentebbi tapasztalatokra alapozva határozottan kijelentettem magamban a következőket:

Amire nincs szükségem/amivel rossz a tapasztalatom:
- lassú nehézkes adminisztratív eszközök (openSUSE, Yast2)
- a többi disztrótól eltérő GTK patchelési gyakorlat, melyek miatt egyes alkalmazásoknak akadhatnak problémáik (Ubuntu)
- a többi disztrótól nagyban elmaradva kiadott csomagok (Debian Stable ág)

Amire szükségem van:
- gyorsan, egyszerűen telepíthető/frissíthető disztribúció
- az adott asztali környezet alkalmazásait leszámítva vékony userland, minél kevesebb "hozzáadott" alkalmazással
- ismertebb napi használatú szoftverekhez alapból legyen hozzá csomag (.deb, vagy jelen esetben ugye .rpm)
- a 3rd party alkalmazásokhoz ne kelljen 625 külső repót felvenni, hanem legyen egy közösségi noinfree repó, mint Debianban, Ubuntuban, vagy openSUSE alatt
- a nagyobb asztali környezetek egyaránt támogatottak legyenek.

Nos, ezeknek meg is felel a Fedora. Az ismerkedést a 26-os kiadással kezdtem, természetesen a Gnome asztali környezet ekkor még 3.22-es kiadásával. A telepítés viszonylag zökkenőmentes volt, egyedül az volt számomra érdekes (ahogy a PenguinePit Discord chatszobájában @cc-vel ki is veséztük), hogy a BTRFS nem volt hajlandó sima EFI partícióról bootolni. Létre kellett hoznom egy /boot-ot is ext4-re formázva. A következő "csapás" akkor ért, amikor a Discord nem volt hajlandó elindulni. Bypass:-> feltelepítettem a Ramboxot, így legalább több netes aktivitásom egyetlen alkalmazásból megoldható.
Ezeket leszámítva, minden szép és jó. A telepítés után azonnal felkerestem az RPMfusion repó weboldalát, majd a Fedy-ét. Mindkettő telepítése pár kattintás.

RPM Fusion:

 https://rpmfusion.org/

Az RPM Fusion Fedorára az, ami openSUSE-ra az packman repó, azaz:-innen kényelmesen települnek a multimédiás kodekek
-könnyedén elérhetünk olyan viszonylag frissnek számító fejlesztéseket, amelyek a freissességük/szoftverlicencelésük miatt nem kerülnek be a Fedora épp aktuális kiadásába

Fedy:

 https://www.folkswithhats.org/

A Fedy egy grafikus felület bizonyos hasznos alkalmazások/asztaltémák/konfigurációs beállítások egyszerű telepítésére/beállítására.



A Fedy-ből a Steam kliens is egyszerűen települ. Ami nem általános, sajnos még Debian/Ubuntu alapú disztribúciókon sem. Legutóbb Mint 18.3-on bajlódtam vele elég sokat, mire hajlandó volt települni. Szóval, úgy néz ki tizennemistudomhányév Linux felhasználói tapasztalat után, talán vége az angol kifejezéssel élve "distro-hopping" érámnak. Fedora==otthon. Persze, ez még mindig nem azt jelenti, hogy a tizensokév időközben hackert faragott volna belőlem, nem.. Sőt, mondhatni "kibekkeltem" eddig komolyabb csomagfordítások, kernelfordítás, forrásból telepítgetések nélkül. Úgy látszik eddig mindig kifogtam az épp leginkább felhasználóbarát disztrót.. Ez nekem most a Fedora.

Jajh, a végére egy screenshot, vagy nem történt meg.. :-D


Mára Ennyi!

2017. márc. 29.

openSUSE 42.2

Folytatódik openSUSE használatom története..

Ami azóta történt:

Már nem csak virtuálisan használom, hanem élesben
Már nem a 42.1-et, hanem a 42.2-t.

Eredetileg Xfce-vel telepítettem fel, de "ránéztem" a KDE 5.9.3-ra (remélem helyesen írtam a verziószámot). Eddig minden rendben. Boot idő kiváló, apró szokásos openSUSE-s óvintézkedések listája telepítés után:

1. Azonnal felvenni a packman repót
2. Telepíteni a kodekeket
3. KDE esetén belőni, hogy a VLC backendet használja
4. A network settingsben beállítani, hogy ne a Wicked, hanem a Network manager kezelje a hálózatot. (a boot idő igy SSD-vel lerövidül kb 9-10 másodpercre, az előzőleg 40(!!!) másodpercről). Mert az van, hogy bootkor a wicked vacakol a nettel, és ez sokáig tart neki.

Továbbra is negatívum/vagy nem tudom hova tegyem:

Yast....... Váááá annyira jó, hogy van egy GUI tool, amin lehet csesztetni a dolgokat, de néha annyira nehézkes.. És szénné pörgeti a procit egy laza szoftvermenedszer indítás is. Mondjuk ez az egész zypperre is igaz. Jó, végülis mi más dóga van ilyenkor, csak az, hogy a szoftvert frissítse... Meg a szoftver adatbázist túrja... De akkor is.. Egy apt-get update meg sem mozdítja szinte a procit a zypperhez képest.

A tudathasadás netovábbja:

Most, hogy KDE 5.9.xxxxx, most már van zypperem a terminálban, van Yastom, van packagekit, ami a szoftverfrissítéseket intézi, meg van ez a leánykori nevén Muon Discover.... Legtöbbet csak a zyppert használom, mert az a leggyorsabb..

Mára ennyi..

DE-k WM-ek, satöbbi.. Mé útálom a Gnome-ot?

Mint az virtuális ismerőseim körében ismeretes, Openbox fan vagyok nagyon régóta. Mégsem ezt ajánlanám olyanoknak, akiknek nincs türelme/id...